Star Ocean Second Evolution Photoshoot

flag_hungary

MondoCon után kevesebb mint egy héttel megtartottuk a csoportfotózásunkat. Mindehhez még a nagy nap előtt feljavítottunk egy-két dolgot. Többek között újból meg kellett csinálni azt a palástvéget is, amelyet még conon hagytam el.

A fotózás napján gyorsan megnyestem és beállítottam KinderMaffia parókáját is, majd beraktam a kontaktlencséket és elmentem érte suliba. Volt is egy kis riadalom a szemeim miatt – pláne, hogy református iskolába jár. :”D Utána még elugrottunk gyorsan boltba pár apróságért, majd fel hozzánk készülődni.

A jelmez szerencsére tökéletesen illett rá. Egyedül a cipőkkel bajlódtunk egy kicsit, mivel az egyik fél pár sajnos bokánál kisebb lett, mint amire számítottam. ^////^; Párommal sufni-tuning megoldással mégiscsak sikerült feladni rá, majd indultunk is az első helyszínre. Sajnos elég vacak időt jósoltak péntek délutánra, amely meg is érkezett pont, amikor indultunk volna. Ezért célszerűbbnek láttuk a helyszínek felének lemondását. Elsőként a cseperésző eső miatt a Malom-völgybe mentünk. Szerencsére a fák alatt az időjárásból mit sem éreztünk és nyugodtan tudtunk fényképezkedni.

KinderMaffia nagyon kitett magáért. Úgy pózolt, mint egy igazi profi. Le a kalappal előtted, kiscsaj! 😉 ❤

A második és egyben utolsó helyszín a vacak idő miatt a Papsoka templomrom lett. Az elejét megzavarta két motoros jelenléte, de szerencsére hamar elmentek és zavartalanul folytathattuk a fotózást. Sajnos a végére szépen eleredt az eső, így mennünk kellett. Túl sok használható kép nem készült arról az otromba fejemről, azokat a Galériában megtaláljátok. xD Lényeg a lényeg: jól éreztük magunkat és már alig várjuk a Nyári MondoCont. Addig is igyekszem annyi progresszet posztolni, amennyit csak lehetséges.

Végezetül:

Pusszantunk Titeket KinderMaffiával!

Group04

flag_united_kingdom

Less than a week after MondoCon we held our group photoshoot. For this we had to enchance a few stuffs. We had to remake one of the cape’s edges for example, because I lost it at the convention.

On the day of the shoot I styled KinderMaffia‘s wig, too, then put my lenses in and went to pick her up at school. I got some scared looks due my eyes – not to mention: she’s going to a Calvinistic elementary school. :”D We went to shop a few small things, then to our place.

Thank goodness the costume fit her well. We had hard time only with her shoes, because a half of a pair somehow became smaller by the calf than the other. ^////^; We somehow managed to put it on her anyway with my boyfriend, then went to the first photoshoot location. Poorly the reports told a shitty weather for Friday afternoon, and it started raining just when we were about to leave the house. So we had to cancel two of the four locations. Our first place was the Mill Valley due the meanie raindrops. Thanks to the trees we didn’t feel a thing out of the rain and we could take a lot of nice pictures.

KinderMaffia did an awesome job. She was posing like a pro. You rock, young lady! 😉 ❤

The second and the last location was the Papsoka Ruins. Two motorbikers’ presence disturbed the photoshoot at the beginning, but thank goodness they left very soon, so we could continue our work in peace. Poorly it started raining a bit later, so we had to go. There aren’t too many pictures of my damn big head, but you can find them in my Gallery. xD Two words in one: we really had a good time and can’t wait for MondoCon Summer. Until then I’m doing my best to post as many progresses as possible.

Afterwords:

Kisses for ya from KinderMaffia and me!

Group04

Advertisements

Comment

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s